Vezetőpilótánk Jenes Győző, siklóernyős versenyző, tandempilóta és oktató. Fiatal kora ellenére sok tapasztalattal rendelkezik és komoly sikereket ért el a versenyzésben is. Kétszeres Magyar Bajnok, Az Év Siklóernyős Sportolója, és jelenleg is több Magyar Csúcs tartója.
Oktatási tapasztalatát leginkább jól repülő tanulói és kinevelt versenyzői mutatják. Semmi esetre se tanulnának már mástól.
Ami még nagy előnynek tekinthető, hogy a Testnevelési Egyetemen végzett, így nem csak egy rövid oktatói tanfolyam tudását, és a felhalmozódott siklóernyős tapasztalatát, hanem 4 év és külföldi ösztöndíjas (Norvégia – szabadidősportok) tanulmányait használva sokkal komplexebb oktatást végezhet.
Nem csak ahhoz értünk, amit tanítani szeretnénk (siklóernyőzés), hanem sok-sok éven keresztül tanultuk és tapasztaltuk is azt, hogy hogyan tudjuk ezt a legjobban átadni, mik a legjobb módszerek és egész oktatás menetéhez sokkal szélesebb tudományos háttérrel rendelkezünk (biológiai, élettani, edzésmódszertani, pszichológiai, stb.).
Jenes Győző egy vérbeli Oktató – így nagybetűvel – aki nem csak tanítja, hanem valóban megtanít repülni, miközben Ő maga is gyakorló siklóernyős. Akinek esetleg kétségei támadnának kérdezzen bárkit a siklóernyősök közül Magyarországon vagy a világban, hogy hallották-e már Jenes Győző nevét – nagy valószínűséggel igen lesz a válasz….
Milyen Győző oktatási módszere?
A biztonságodat szem előtt tartva megtanít élvezni a repülés szabadságát, miközben olyan szintű elméleti és gyakorlati tudást ad át, amelynek birtokában nem lesz előtted lehetetlen….