Hétvégi siklóernyős tanfolyam – 2013.06.01-02.

Siklóernyővel a felhők alatt
Szombati frissítés:
Az email jelentkezések és a mai napon megbeszéltek alapján holnap NEM lesz kezdőtanfolyam.
(Persze a megbeszéltek élnek).

Úgyhogy elméletileg a haladókkal megyünk, oda ahová lehet. Talán kora délutánig holnap is használható lesz a nap. Ha lecsúszás van, rendezünk versenyt – nemsokára Nemzeti Bajnokság, és lehet gyakorolni.
Találkozó szokásosan.

Kedden Mentőernyő Előadás. Érdemes mindenkinek aki még nem tudja kívülről 😀

——————–

 

 

 

 

 

 

A hétvégén hivatalosan beköszönt a nyár, bár az időjárásban ezt nem igazán fogjuk észrevenni…:(

Mindenesetre talán használható lesz mindkét nap, legalább valamire.

Szombaton lesz egésznapos kezdő és haladó oktatás. Előfordulhat, hogy napközben lesz eső, de mellette talán repülni is lehet majd.

Vasárnap délután hidegfrontbetörés várható. Előtte, ha tudunk repülünk, de aznap csak egyedül leszek, a program majd meteofüggően alakul.

Akik jönnének a hétvégén, azok jelezzék emailben.