X-Alps blog – Freeair szemmel

4 éve repülünk. Rabul ejtett minket a végtelen szabadság. Ez egy kicsit paradox, de ez van.

Magunk sem gondoltuk volna, hogy a szabadidőnk 90%-át a siklóernyőzésre fogjuk fordítani. Nem csak akkor, amikor valóban felmászunk egy hegyre és elstartolunk, magunk mögött hagyva a hétköznapi életünket, hanem akkor is, amikor egy olyan eseményen veszünk részt, ahol a világ 32 legjobb pilótája méri össze mentális és fizikai erejét. Ez a RedBull X-Alps.

 

Július 4-én összepakoltuk a felszerelésünket, és elindultunk Ausztriába, Salzburgba, a verseny helyszínére. Ragyogó időjárás fogadott, talán egy kicsit melegebb is a kelleténél. Mielőtt a részletekbe belemennénk, a szabályokról röviden, egyszerűen: Salzburgtól Monaco-ig repülve vagy gyalogszerrel 1038 km távot kell megtenni. Hegyeken, völgyeken, havas csúcsokon, esőben, tikkasztó hőségben. Egy nagyon fontos dolog van! Felszerelés nélkül nem mehet egy métert sem a pilóta.

 

Július 5., Salzburg.

Korán indultunk a szállásunkról, Tirolból annak érdekében, hogy biztosan feljussunk 11 órára a Gaisberg csúcsra, ahonnan a versenyzők nekivágtak az első távnak. Ellentétben velük, mi busszal közelítettük meg az 1287 méteren fekvő starthelyet.

Felfelé a buszon

 

Rendkívül sok érdeklődőt vonz Ausztriában ez a rendezvény, 20 percenként mentek fel a tömött buszok.

 

A startpisztoly 11:00-kor dördült el Salzburg belvárosában, a Mozart Platz-on. A versenyzők, hátukon a zsákkal, futva – még tele energiával és bizakodással – közelítették meg a hegyet. Kb. másfél óra telt el, amikor felhördült a tömeg, az első pilóta megérkezett. (Aznap melegrekord dőlt Salzburgban, képzelhetitek, milyen lehetett 90 percen keresztül futni hegynek fel, felszereléssel a hátukon…)

X-Alps start

A leggyorsabb a német “rookie”, Sebastian Huber volt.

A tavalyi győztes, (aki egyébként már 3 alkalommal nyerte meg ezt a kalandot) Christian Maurer ötödikként jutott fel a starthelyre.

Néhány percet adtak maguknak pihenni, “pózoltak” a fotósoknak, rögtönzött interjúkat adtak a média képviselőinek. Segítőik kiterítették az ernyőiket, ellátták őket némi jótanáccsal, és kb 20-25 perc után kezdték megtölteni a légteret.

Maurer, becenevén Chriegel the Eagle – feltételezem a szponzorok miatt – még mókázott egy kicsit a starthelyen, majd a startot követően a nézők és a kamerák kedvéért is átrepült néhányszor a fejünk a felett. Eközben a többiek az egyetlen termiket kihasználva emelkedtek egyre magasabbra. A 2-3 perces antré után ő is meglovagolta a felszálló légáramlatot, és kis idő múlva már a “plafonról” elsőként indult el a 2. fordulópont felé, a Dachstein gleccserhez.

X-Alps Maurer

Maurer a nézőknek repül…

 

Szenzációs volt, ahogy “belőtték” a célt, és szinte együtt repült a 32 fehér szárny. Aki nem siklóernyőzik, az nem tudja milyen érzés ez. Mi, akik egyébként repülünk, és látunk másokat a magasban, akkor is tudjuk, hogy mit él át… ő olyankor madár, szabadon szárnyal… igazából nem is lehet szavakba önteni az érzést…

Miután a mezőny eltűnt a látómezőnkből, rövid városnézés után visszatértünk Tirolba a szállásunkra. A versenyzők érintették az első fordulópontot, és indultak tovább Németország felé. A verseny elején még mindenki ereje teljében gyalogol és repül. Ez néhány nap után igazán embert próbáló kihívássá változik….

A második napon reggel megnéztem a Live track-en, hogy melyik versenyző éppen hol tart. Valamiért az én favoritom Toma Coconea, román pilóta. Nem tudom konkrétan miért, talán mert a “keleti oldalról” jött, és azért, mert legendásan sokat bír menni, amikor nincs lehetősége a levegőben fogyasztani a kilométereket. Ezen a reggelen valahol a hegyekben, tőlünk távolabb koptatta az aszfaltot. Viszont az amerikai Dave Turner éppen azon az országúton gyalogolt, amerre aznap bringázni készültünk, így gyorsan összekaptuk magunkat, és “üldözőbe” vettük. 20-25 perc múlva megpillantottuk, ahogy túrabottal, “Pampalini kalapban” igen tempósan sétált az út bal oldalán. Megálltunk és átszaladtunk hozzá. Nagyon barátságos, mosolygós srác, készségesen megállt egy közös fotóra. A legjobbakat kívánva neki elengedtük, nehogy miattunk maradjon le a tuti termikről.

Találkozás Dave Turnerrel

Dave Turner USA4

 

Lett egy új kedvencünk! Minden nap szakítottunk időt rá, hogy megnézzük, merre tart, és a versenytársai éppen repülnek-e, vagy a hegyi ösvényeket róják.

 

A szabályok elég szigorúak, ezt bizonyította az is, hogy a második napon bejelentette a verseny igazgatója, hogy a Mozart platz-tól a starthelyig kijelölt útvonalat 28 pilóta vágta le, ezért 6 óra büntetést kaptak fejenként. Ez felborzolta a kedélyeket, és még keményebben álltak a versenyhez.

Szomorú hír volt, amikor Coconea megsértette a légteret, és ezért 48 órás büntetést kapott. Nem repülhetett ez idő alatt, csak gyalog fogyaszthatta a távot. Kimondva-kimondatlanul ezzel elszálltak az esélyei… Volt olyan éjszaka, hogy 110 km-t gyalogolt, kocogott. Elképesztő…(Éjjel egyébként nem mehetnek a pilóták, viszont egy lehetőségük van kihasználni az ún. Night pass-t, amikor non-stop, fejlámpával “tolhatják” előre.) Valószínűleg a fáradságtól és a túlhajszoltságtól egy rossz leszállás következtében Toma könyökét törte, és végleg kiesett a versenyből. Nagyon sajnáltuk, de 2 év múlva biztosan újra starthoz áll.

 

Sajnos több találkozásunk nem volt a versenyzőkkel, mert nagyon durván haladtak a következő fordulópontok felé.

 

Hétfő este “szakértettük” a meteót, és azt a döntést hoztuk, hogy elautózunk Zell am See-be, mivel az ottani starthely minden irányba startolható, így nagyon nem nyúlunk mellé. Télen már jártunk itt, tudtuk milyen látvány fogad majd. Jenes Győző főpilótánk már javasolta ezt a környéket repülésre, de együtt, a csapattal még nem voltunk itt. Délutánra zivatarosodást írt a meteo, ezért hamar ki kellett derítenünk, hol a felvonó, a hivatalos leszálló, és mi legyen a terv.

A felvonó a tó felőli oldalról, a város központjából közelíthető meg, a leszálló pedig természetesen a déli oldalon volt (csak az egyszerűség kedvéért.) A kettő közi távolság kb. 8 km. Rutinosan vittünk magunkkal bicikliket, amiket otthagytunk a leszállóban, és autóval mentünk a felvonóhoz.

Amikor új helyen repülünk, minden esetben meghallgatjuk az oktatóink iránymutatásait, javaslatait, intelemeit. Most ők nem voltak velünk, így magunknak kellett felmérni a környéket. Fontos a szél iránya, erőssége, befúvások sűrűsége, a tereptárgyak, akadályok, távvezetékek mennyisége, elhelyezkedése. Amikor senki nem repül, azt szoktuk mondani, hogy “a helyiek nem érnek rá”. De persze ilyenkor nekünk sem érdemes, mert ez nem véletlen. Ez fontos minden leendő pilótának! Aznap nem így volt, többen is startoltak, iskola is volt a hegyen több növendékkel. Úgy döntöttünk, hogy képességeinknek megfelelőek a viszonyok, ezért bátran (kellő óvatossággal és adrenalinnal) elstartoltunk. Elsőnek Klári emelkedett el. A megbeszélt irányba indult, és a terveknek megfelelően azonnal elcsípte azt a “liftet”, ami aztán 3000 méteres magasság környékére repítette. Én néhány perccel utána indultam, ahogy kell, én is “beültem” a katapultba. A látvány egészen pazar, mindenkinek tudom ajánlani! Keletre a tó terül el a völgyben, délre pedig a Kitzsteinhorn gleccser (talán ismerősebb ha azt írom: Kaprun).

Zell am see

3000 méterről a látvány…

Nagyjából egy órája repültünk, mikor a távolban láttuk, hogy az ígért zivatar kezd kialakulni, így megcéloztuk a leszállót. Földetérés után az ernyőinket beadtuk a közeli hotel recepciójára, és eltekertünk az autóhoz. Tikkasztó volt a hőség. Az utolsó etap kemény emelkedő. Mintha csak kértük volna, elkezdett esni, amit nem bántunk, mert frissítő zuhany volt felfelé tekerés közben. Mire felértünk, már ki is tisztult az égbolt.

Esőben felfelé

Esőben felfelé

 

Szerdán hazautaztunk Magyarországra, hogy csütörtökön hajnalban a FreeAir csapatával együtt Szlovéniába, Tolminba induljunk közös repkedésre. Ezek az utazások mindennél jobbak. Kiváló társaság, remek hangulat. Aki gondolkozik azon, hogy elkezdi a siklóernyőzést, ne is nézelődjön tovább, a FreeAir-hez hasonló klubot nem talál! A legjobb oktatókkal az országban! “Ha kell egy csapat…”

Erre az évre terveztem, hogy egy 50 km feletti távot fogok repülni. Ez Tolminban sikerült, 76 km lett a vége. Klári egy hónappal korábban ugyanitt 66 km-t repült.

 

Vissza az X-alpshoz.

Néhány nap után kezdett világossá válni, hogy Maurer ismét nem fog hibázni. Az élen járt, bár most nem hagyta olyan nagy mértékben maga mögött a mezőnyt, mint az előző versenyen, de végül első lett, immár negyedszerre zsinórban. Sebastian Huber, a német “rookie” (újonc) szorosan a nyomában volt, és 18 óra hátránnyal második lett. Dave Turner az utolsó 2 napját inkább a talajon töltötte, mint a levegőben, így a többiek elhúztak a feje felett. 140 km-re járt Monaco-tól, amikor a verseny véget ért. Nem adta fel még ekkor sem, azt nyilatkozta, hogy végigcsinálja a szakaszt.

A 4.,5.,6. helyen fej-fej mellett repültek a pilóták, az utolsó 20-30 km-en dőlt csak el a sorrend. Online tudtuk követni az eseményeket, nagyon izgalmas volt. Képzeld el, hogy 10 napja indultál el, gyalogoltál 5-600 km-t, repültél 1500-2000 km-t és az utolsó kilómétereken még teljes erővel kell hajtanod, hogy ne előzzenek le! Az egyik francia pilóta a 10. fordulóponttól (ami tulajdonképpen azonos a céllal) már csak 200 méterre járt gyalog, amikor egy honfitársa beelőzte a levegőben…

Előzés az utolsó pillanatban

Az ominózus előzés pillanata…

Néhány adat arról, hogy ki hogyan abszolválta a kiírt 1038 km-es távot:

  1. helyen Maurer (Svájc): 8 nap, 4 óra, 1654 km levegőben, 405 km földön

  2. helyen Huber (Németország): 8 nap 22 óra, 1583 km levegőben, 480 km földön

  3. helyen Guschlbauer (Ausztria): 9 nap, 4óra, 1620 km levegőben, 446 km földön

 

Csak érdekesség, hogy a francia Girard repülte a legtöbbet, 2085 km-t!!, és csak 1 órával maradt le a dobogó 3. fokáról.

Ha tehetitek, 2017-ben legyetek ott a következő Red Bull X-Alps startjánál, megéri!